Kategóriák
A nap bandája

Peter Kovary & The Royal Rebels

Peter Kovary & The Royal Rebels (Budapest)

Uppssssz… Úgy tűnik, ismét sikerül aktuálisnak lennünk a nap bandája posttal, ugyanis a mai csapat soron következő lemeze a „Fly Forever” épp holnap debütál!

Kőváry Peti öccsével (Zoli – The Trousers) kezdte a rock ’n rollt a Rag Doll nevű formációban Békéscsabán, de sokan a NEO gitáros/énekeseként ismerték meg a 2000-es években, kicsit kevesebben pedig azt is tudják róla, hogy mint DJ/producer is letett nem keveset az asztalra. Emellett a Stoned – 100%RollingStones tribute banda “Mick Jagger-i posztját” töltötte be évekig, mely posztra a NEO-ból való 2015-ös kiválása után 2017-ben visszatért.

Kategóriák
A nap bandája

Grizzly

Grizzly (Budapest)

A minap már fejtegettem, ma újabb példa érkezik rá, hogy úgy tűnik, évváltáskor megnő a zenekar alapítási kedv.
„A Grizzly 2008 szilveszterén kelt életre egy céllal, hogy őszinte, keserű, agresszív, hangos, mégis lágyan elkent sludge-stonert zúdítson a világra.” (via NOWmagazin.hu)

Kategóriák
A nap bandája

Red Eyes

Red Eyes (Szolnok)

Nem tudom, milyen füst terjenghetett egykor Szolnok levegőjében, de az egy főre jutó reggae zenekarok számát tekintve akár rá is aggathattuk volna a kis magyar Jamaica jelzőt.
Cáfoljatok nyugodtan, mert lehet, hogy tévedek, de a legendás TIGRIS és vele együtt Copy Con, a ragga vitathatatlan hazai nagykövete már rég kitűzték a rasta zászlót Szolnok City-re.

Kategóriák
A nap bandája

Mangani 808

Mangani 808 (Budapest)

Gondolkodtam a névválasztáson. Egy biztos, a Tarzan történetek gorillaszerű, de náluk jóval agresszívebb fajt képviselő kitalált emberszabásúi és az általuk beszélt nyelv a mangani.
Valami azt súgja, innen, illetve a frontemberük irányából jön a banda neve. Hallgatva őket el is tudom ezt hinni. 🙂

Kategóriák
A nap bandája

Kelenføld

Kelenføld (Budapest)

Maradunk picit az alter vonalnál, de ma egy, a tegnapinál már jóval „kortársabb” hangzást képviselő banda van soron.

Ez a szilveszter utáni zenekar alapítás egyre inkább tűnik tendenciának, ugyanis sokadik bandaként ők is január elsejére (2017) datálják a zenekar ötletének megszületését. Jó, nyilván nem ilyen egyszerű esetükben sem a dolog, megkockáztatom, hogy csak ráböktek a naptárra. 🙂

Kategóriák
A nap bandája

Illetve

Illetve (Budapest)

Alterrock, blues, némi jazz és itt-ott felbukkanó ethno keveredéséből születnek az Illetve zenekar dalai.
A 2012 –ből ’13-ba átcsordogáló éjszakán két, gyaníthatóan kissé kapatos csaj úgy döntött, hogy itt az ideje együtt énekelni. A gondolat másnapra sem múlt el, sőt felerősödött.

Kategóriák
A nap bandája

Devil Seed

Devil Seed (Budapest)

A tegnapi nap bandája vitathatatlanul ördögi volt, de sokaknak a hétfőhöz illőbb lehet efféle hangulat, így – legalábbis a banda nevében -, ismét megidézzük az illetőt. 🙂

Kategóriák
A nap bandája

Ørdøg

Ørdøg (Budapest)

Gyaníthatóan igen csekély a bandmap nap bandája rock-metal érdeklődésű követőinek száma, akiknek az Ørdøg neve ismeretlenül cseng. Ha van is ilyen, ő is biztosan lelkes bólogatásba kezd, amint ideidézem a 2013-ban leköszönő Superbutt nevét.

Kategóriák
A nap bandája

Tündérvese

Tündérvese (Budapest)

Néha elképzelem a káoszt, amit a bandmap stíluscímke rendszere mutatna, ha lehetőség lenne a kreatív műfajmegjelölésre. A Tündérvese esetében pl. a „türk core”, vagy a „döner metal” címkékre rákeresve lehetne őket megtalálni, ha rajtuk múlna. 🙂
Saját megfogalmazásukban:
„Az alternatív rock és a metál között ingázó Tündérvese magyar nyelven egyesíti a latin-keleti őrületet a stoner-grunge mocskával”

Kategóriák
A nap bandája

Stifler Mamája

Stifler Mamája (Budapest)

Hogy ebbe milyen mélységig szól bele a kapuzárási pánik előszele, fejtegesse aki akarja, mindenesetre bőven harminc felett zenekart alapítani nagyjából hasonlóképp működik, mint tiniként.
Csak míg tiniként mikor először benyitsz a próbaterembe, lelki szemeid előtt máris nagyszínpadok, tomboló tömegek sejlenek, pár évtizeddel később ez úgy hangzik: “Lemegyünk, hangoskodunk két órát és ennyi. Van kedved?”