Kategóriák
A nap bandája

Our Last Drop

Our Last Drop (Budapest)

Mindig jó látni, amikor a sport és a rock találkozik. A mai banda fb oldalát böngészgetve nem kerülhette el a figyelmemet, hogy január végén kézilabdás jócsajokkal fotózkodtak.

Az történt ugyanis, hogy az NB1-es Szent István SE – Kézilabda csapat felkérte őket az indulójuk megírására. A lányok nem mellesleg vokáloztak is a dalban.
Bármely zenekarnak nagy történés lehet ez az életében, pláne, ha olyan friss formációról van szó, mint az Our Last Drop, akik bár zömében régóta együtt zenélnek, de alig egy éve, 2019 eleje óta működnek együtt a jelenlegi felállásban. A feladatot tehát megoldották, egész jó indulója lett a SZISE női kézicsapatának, emellett a srácok az S8 Undergroung Club tehetségkutatójának második helyét és a WhiteFÜL tehetségkutató első helyét is kiérdemelték, nyilván nem ok nélkül.
Utóbbi nyereményükkel új, „Éppen hogy” című dalukat rögzítik majd, az előbbivel pedig egy minifesztivál rendezési lehetőségét nyerték, mellyel még éppen hogy megúszták a tegnap érvénybe lépett rendeletet, ugyanis múlt pénteken ment le, Loud’n Proud Fest néven, rajtuk kívül 8 zenekar (Destroy Team / Light At Night / Édesdead / Reincarnation / Plüssnapalm / The Sick Unicorn / Gykt-Gyanús Külsejű Tánctenekar / BHC zenekar) részvételével.

Az Our Last Drop régi és új stílusok fúziójával operál zenéjében, old school rock és punk elemek valamint metal breakdown-ok egyaránt megtalálhatóak benne. A dalaik szövegközpontúak és magyar nyelven íródnak.
Nevük „utolsó csepp”, vagy „utolsó dobás” a frontemberváltásra, illetve a korábbi felállás végét hozó utolsó vitára utal.

Tavaly ősszel jelent meg bemutatkozó EP-jük, a „Huston, gond van”, négy dallal, melyek mellett a spotify-on, ötödikként ott figyel a fent említett SZISE induló is.
Az EP címadó dalához készült klip jön, ha kattintasz.

KATT!

Osztani ér!
_______________________________________________________

Ha szeretnéd, hogy a te zenekarod is nap bandája legyen, első lépésként tedd térképre!
Csatlakozni itt lehet: bandmap.hu/intro
Ha csak ránéznél: bandmap.hu/beta

Vélemény, hozzászólás?