Kategóriák
A nap bandája

Lépjünk a holdra

Lépjünk a holdra (Budapest)

Nevével Neil Armstrong gyerekkori szomszédjának, Mr. Gorsky-nak állít emléket, s így közvetetten az orális szexet népszerűsíti az eredetileg gyöngyösi alterrock banda.
Najó, erős az asszociációs áttétel, de a sztori ismeretében óhatatlanul vigyor formálódik a képemen. 🙂

Az alterrockot ők maguk antipopnak hívják, mely vitathatatlanul „az űrszavanna legkecsesebb állata”.

2016 a hivatalos indulás éve, de már korábban, a középiskolai években is együtt zenéltek különböző formációkban. Sokan lemorzsolódtak mellőlük, végül hárman maradtak, akik tényleg komolyan gondolták a zenélést. 2017 nyarán csatlakozott hozzájuk egy negyedik zenélést komolyan gondoló, s ezzel ki is alakult a jelenlegi felállás.
Így négyen együtt pedig folyamatosan egy olyan világon dolgoznak, “amely periodikusan változik, mégsem ismétli önmagát. Nem állandó és nem szabályos, nem bontható részegységekre. Mindig mást, mindig máshogy, de mondani akar valamit.”

Ahogy egy űrhajó a kilövés után, ők is fokozatosan gyorsulnak. A kezdeti komótosság mostanra már szép tempót mutat, bár talán még nem érték el az utazósebességet.
Az első Lépjünk a holdra dal a „Kicsit”, 2016 decemberében került közkézre, majd ’17 júniusában követte az „Űrhajós” utána pedig a „Madárijesztő” és a „Kifúj” jött, novemberben.
2018-ban már nem aprózták el, 3 dallal megjelent az Egyedül van EP, egy évre rá pedig a Monoton, szintén 3 dallal, s mindezek megkoronázásaként szintén tavaly, ősszel, megjelent első nagylemezük, a Szilánkok, 10 dallal (a két EP-t is magába gyűjtve), melyet önállóan és a 30y vendégeként is bemutattak.

Ez pedig itt, kedvcsinálónak, a Szilánkok második dala, a “Senki nem kísér“.

KATT!
Osztani ér!

_______________________________________________________
Ha szeretnéd, hogy a te zenekarod is nap bandája legyen, első lépésként tedd térképre!
Csatlakozni itt lehet: bandmap.hu/intro
Ha csak ránéznél: bandmap.hu/beta

Vélemény, hozzászólás?