Kategóriák
A nap bandája

Dánielfy Gergő és az Utazók

Dánielfy Gergő és az Utazók (Debrecen)

Debreceniként nyilván picit hamarabb sikerült hallani róla, ám 2018-ban az egész ország – de legalábbis A Dal követőtábora – megismerhette, hiszen egész a döntőig menetelt, és az egyik legesélyesebb volt arra, hogy Magyarországot képviselje az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Az “Azt mondtad” című dal jelenleg közel 2 és fél milliós megtekintésnél tart a youtubeon!
Végül nem ő jutott ki Lisszabonba, de Gergő azzal a lendülettel és négy másik sráccal megalapította a  Dánielfy Gergő és az Utazók nevű, igazán látványos íven haladó pop bandáját.