Kategóriák
A nap bandája

The Fleet Street

The Fleet Street (Budapest)

Stoner és alternatív metal a bandmapen választott stíluscímkéi a magát „keleti import metal”-ként aposztrofáló mai bandának.

The Fleet Street zenekar először 2011-ben alakult meg és 2012 végén debütált első albumuk, a 7 számos Chaos From My Mind.
A kezdeti években a lelkes csapat rengeteget koncertezett budapesti klubokban és sok vidéki városban megfordultak, számos tehetségkutatón mutatták meg magukat sikerrel, aztán 2016-ban a zenekar ideiglenesen feloszlott.

Ideiglenesen, mert a korábbi tagságból az egyik gitáros (Rakonczai Kristóf) és a frontcsaj (Both Anna) 2018-ban újra gondolták és feltámasztották a bandát.
Új dobossal (Szomor Miklós) és basszerossal (Vörös Belián) kiegészülve újult lendülettel vetették bele magukat előbb a próbákba, majd a koncertezésbe.
Tavaly szeptemberben aztán, a korábbi felálláshoz hasonlóan újra öt tagúvá bővült a csapat, egy plusz gitárossal (Fellegi Krisztián) megerősödve.

Érdekes módon az formáció első hanganyaga még a múltba nyúlt vissza 3 dal erejéig, a korábbi időszak összegzéseként.
Épp egy éve, tavaly március közepén jelent meg és 3 steps névre hallgat.

Nem sokkal később, április 30-án debütált első közös szerzeményük, a „Find My Fate”, egy szövegvideóval együtt a youtube-on.
Ez jön most, ha kattintasz, és miért ne tennéd? 🙂

KATT!

Osztani ér!

_______________________________________________________
Ha szeretnéd, hogy a te zenekarod is nap bandája legyen, első lépésként tedd térképre!
Csatlakozni itt lehet: bandmap.hu/intro
Ha csak ránéznél: bandmap.hu/beta

Vélemény, hozzászólás?