Kategóriák
A nap bandája

Ritmikon

Ritmikon (Budaörs)

A ritmikon (Rhythmicon vagy Ритмикон) eredetileg a Leon Theremin alkotta ritmusgép elnevezése, ami a világ első elektronikus dobgépe volt 1932-ben. Könnyű kitalálni, honnan kölcsönözte a nevét a mai banda, mely műfaját tekintve instrumentális kísérleti világzene. Igazi stílus egyveleg, az ambienttől és a downtempótól a goán át a drum&bass-ig.

Az öttagú Ritmikon 2017-ben alakult azzal a céllal, hogy a szabad improvizáció, az együttzenélés öröme által kalauzolja a hallgatóságot az ősi időkbe, különböző népek ritmusaiba, vagy akár a jelenkor elektronikus zenei világába.
Djembe, darbuka, cajon, konga, sámándob, doromb, didgeridoo, indián furulya, hulusi, stb.., és szinte minden, ami hangot ad.
Instrumentális zenéjük több tucat különleges hangszer megszólalásával születik, így keltik életre a teret, melyben játszanak, és ébresztik fel az erőt a ritmusok által. A zenekar létrejöttéhez Bodnár Gábor hangszerkészítő és gyűjtő kollekciója adta meg az alapot és az általa szervezett dobkör hozta össze a tagokat.

“Nem vagyok robot”
– tehát én irányítom a cselekedeteimet, épp úgy, ahogy Én vagyok a felelős fizikai és mentális egészségemért is. Ennek eléréséhez a legalapvetőbb módszer, hogy kölcsönösen odafigyelünk környezetünkre és a környezetünkben élőkre, legyenek azok élőlények, a természet, a természet hangjai vagy bármi más amit érzészerveinkkel észlelünk .

A fenti gondolatokkal invitálta közönségét a Ritmikon legutóbbi, februári koncertjére, melyre minden jegy elkelt, igaz, a Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház termét úgy alakítottak ki az előadás idejére, hogy a nézők kanapékon, ágyakon fekve adhatták át magukat az élménynek, ami egyfajta utazás térben és időben, s amit csukott szemmel fekve, vagy önfeledten táncolva éppúgy befogadhat a hallgató.
A nem mindennapi hangszereken és hangkeltő eszközökön megszólaltatott hangélmeny mellett vetített vizuális anyaggal és fénytechnikával is elvarázsolták a nézőket.

A Ritmikon különlegessége, hogy koncertjeiken nem előre megírt „számokat” adnak elő, hanem a különböző egységek tempójának megtervezése után élőben improvizálnak, így minden előadás egyedi és megismételhetetlen.
Ezért is nagyszerű, hogy a februári felépésük felvételeit elérhetővé tették egy koncertalbum formájában, mely a maga 75 percével elmélyültebb hallgatást kínál, így ízelítőül a ’80 című zárótrack budapesti éjszakában autózó videója ágyazódik be ide, de alatta a teljes hanganyagot is megtalálod. Kellemes utazást! 😉

———————————————————–
A nap bandája rovat stílustól, ismertségtől, körömtisztaságtól, kortól, nemtől, igentől függetlenül (majdnem) minden nap bemutat egy zenekart, vagy előadót a már térképünkön lévők közül.
Ha szeretnéd, hogy a te zenekarod is nap bandája legyen, első lépésként tedd térképre!

Csatlakozni itt lehet → bandmap.hu/intro
Ha csak ránéznél → bandmap.hu
Támogasd a bandmap fejlesztését → patreon.com/bandmap

Vélemény, hozzászólás?