Kategóriák
A nap bandája

Nonsense

Nonsense (Szombathely)

Ismét alkalmam nyílik belátni, a nap “bandája” mint olyan, nem minden esetben állja meg a helyét. Egyszálgitáros, önálló előadó kerül ma bemutatásra, igaz viszont, hogy többedmagával is hajlamos színpadra állni, nem is egy formációban. Alter-beat műfajtalankodás, ahogy ő fogalmazza meg stílusát, de a könnyebb ráhangolódás érdekében egyszerűsítsünk alterrockra, vagy alterpopra.

Poócza ‘Nonsense‘ András szövegíró, dalszerző, énekes, az egykori Manuphanktura és az Andersen Meghalt együttes, jelenleg pedig az Eticatt frontembere, illetve nem is olyan rég még a Hetedik Ég – Eleven Hold tribute zenekar gitárosa is volt.
…éspersze dalszerző-előadó, egyszálgitáros önkifejező.
Jah és Pandemonium néven is körvonalazódik valami körülötte.

Mellékszál, vagy talán nem is az, de egy múltidézős akuszikus este erejéig az Andersen Meghalt feléled.
Augusztus 8-án a szombathelyi Végállomás kertjében, természetesen Nonsense közreműködéssel, az est kiteljesítéseként pedig Zselenszky Tomi féle lezárással, ami, ha rajta múlik, eltarthat a hajnali vonat indulásáig, simán.

No de vissza Nonsense-hez:

“Dalaiból, amelyekkel az emberi lét sokszínűségét boncolgatja, múlttal és jelennel kapcsolatos személyes pillanatok, érzések, vívódások köszönnek vissza. Sokrétű zeneisége a versesebb alternatívtól a popos kézzelfoghatóságon át, a szókimondó dub/hiphopig mindent igyekszik lefedni. Szövegeiben igyekszik rávilágítani magára az “Emberre”, és feltárni, megszeretni, megszerettetni legbelsőbb világát, annak minden jó és rossz tulajdonságával együtt.”

Na nem magamtól vagyok ilyen okos, a fent idézett jellemzés a nyugat.hu online folyóirat hasábjairól került kölcsönzésre, ahol pedig – kitalálhattad – ő került bemutatásra, vagyis csak részben ő.
Egészében a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora, a Bájoló kreatív, melyben Vas megyei kötődésű fiatal szövegírók és dalszerző-énekesek munkálkodnak – egymástól függetlenül – otthoni környezetben egy-egy új dal születésén.

A dalszövegírás sokszor nehezen megy. Kezdetben néhány pengetés, melyet artikulálatlan hang követ, végül megszületik a dallam és arra a szöveg. Persze nem mind éri meg a bűvös ötszöri egymás utáni eléneklést, mely egyfajta dalszűrőként is működik.

Nem találtam pontos adatot, mióta létezik Nonsense-ként András.
A facebook névjegye szerint gyaníthatóan 1993 fontos évszám ezzel kapcsolatban. Kétségkívül így lehet, hiszen ebben az évben született.

Ahogy egy (másik) Bájoló kreatív-os beszélgetés alkalmával 2016-ban elmondta:

“…az elkészült és a jövőben elkészülő számok mind egy nagy dal részletei, egy végtelenített dalfolyam kiragadott mozaikdarabkái. Mindegyik szám az eddigi életének apró villanását jelenti. Ezen apró villanásokból áll össze az egész, vagyis maga az emberi élet. “

Ezen végtelenített dalfolyan kiragadott darabkájaként hallgathatod meg a két hónapja youtube-ra feltöltött “Néha” című dalát.
Ezt itt, KATT!

———————————————————–
A nap bandája rovat stílustól, ismertségtől, körömtisztaságtól, kortól, nemtől, igentől függetlenül (majdnem) minden nap bemutat egy zenekart, vagy előadót a már térképünkön lévők közül.
Ha szeretnéd, hogy a te zenekarod is nap bandája legyen, első lépésként tedd térképre!

Csatlakozni itt lehet → bandmap.hu/intro
Ha csak ránéznél → bandmap.hu
Támogasd a bandmap fejlesztését → patreon.com/bandmap

Vélemény, hozzászólás?