Kategóriák
A nap bandája

nís

nís (Budapest)

Nagyjából épp 4 éve, hogy a Bálnalovas zenekar elköszönt követőitől, de mint ahogy azt a búcsúposztjukban is hangsúlyozták: Every ending is a new beginning.
Az új kezdetnek lett egy Pearls Of Long Loved Years nevű kivetülése, mely szerint P.O.L.L.Y nem halott, ám minket a mai nap sokkal inkább érint egy másik irány, mely nís néven materializálódott.

Jelenlegi formájában 75%-osan 2017 óta működik a csapat de “hivatalos” indulásnak 2019 márciusát tekinthetjük. Ekkor jelent meg ugyanis első lemezük, illetve még megelőzően az első daluk és klipjük az  “act. I: icarus” is ekkor debütált.
A 75% a négy tagból hármat jelent: Kleinheincz Zoltán (gitár) Máris Viktor “Nárcisz” (basszusgitár) és Zsíros Ádám (ének).
De már jó ideje teljes a kép, Ferth Csaba személyében a dobokért felelős ember is megérkezett a csapatba.
Igaz a lemez felvételeinél még az Antares illetékese, Pap Dávid “Page” segítette ki a zenekart.

Bandmap oldaluk stíluscímkéi szerint progresszív és alternatív metal, valamint rock vonulatot képviselnek, de – helyesen – nem felejtették el teljesen a grunge-os előéletet sem, a lemez pedig némi Tool hangulatot áraszt, amivel abszolút nincs baj, sőt!

forrás: facebook

Valószínűleg a megkésett – persze mihez képest? – dobosra találásnak is komoly szerepe van abban, hogy a tavaly márciusi induláshoz viszonyítva csak augusztusban a Fekete Zaj fesztiválon mutatták meg magukat először élőben, hazai pályán, Budapesten pedig idén februárban volt az első koncertjük, a Baron Mantis vendégeként, a Dürer Kertben.
Lett volna következő is, ugyanott, az Eilema és az Alone In The Moon társaságában, ám 2020 márc. 27-én erre már nem adott zöld utat a Covid.

Harmadik fellépésük 4 napja, az Analog Music Hall falai között került sor, az Analog Tehetségkutató ötödik selejtezőjén.

Itt tartunk – vagyis tartanak 🙂 – most.
Egy 6 számos lemez, és 3 fellépés. Tekintve a körülményeket, különösen az idei évet, ez abszolút nem kevés.

Jaigen! Olvasgatva a facebook hírfolyamot, elém került a hivatalos nís póló. Semmi extra, tudom, de engem nagyon megfogott.

forrás: facebook

Jójó, tudom, beszélhetnék a zenéjükről is, de arról meg beszéljen a zene saját maga. 🙂

Ahogy fentebb is szóba került, ők az “act. I: icarus” című dalukat választották első klipes daluknak, ám ha fekszik a stíl, véletlenül se hagyd ki a többit sem! Hallgasd meg mondjuk ITT!

Itt meg jöjjön a klip, KATT! ↓

A dal az Icarus mondakört alapul véve az emberiség visszatérő kérdéseivel foglalkozik: sikerülhet-e elérnünk a “Napot”, milyen az út odáig, és mi történik velünk, ha nem sikerül. A gondolatok vizuális megjelenítésére végül Szabó Tamás “Tabi”-t kerestük meg. Tabi stílusa passzolt a elképzelésünkhöz, ötletei pedig még egységesebbé tették azt a hatást, amit szerettünk volna elérni a klippel.

(via Lángoló Gitárok)

———————————————————–
A nap bandája rovat stílustól, ismertségtől, körömtisztaságtól, kortól, nemtől, igentől függetlenül (majdnem) minden nap bemutat egy zenekart, vagy előadót a már térképünkön lévők közül.
Ha szeretnéd, hogy a te zenekarod is nap bandája legyen, első lépésként tedd térképre!

Csatlakozni itt lehet → bandmap.hu/intro
Ha csak ránéznél → bandmap.hu
Támogasd a bandmap fejlesztését → patreon.com/bandmap

Vélemény, hozzászólás?