Kategóriák
A nap bandája

Folkfonics

Folkfonics (Budapest)

Népdal és irodalom fúziója alternatív funk-pop-swing köntösben. Finom akusztikus hangzástól a patetikus rockig és vissza.
Mondják ők magukról és ki vagyok én, hogy vitatkozzak? 🙂

Már csak azért sem, mivel a Folkfonics egyfajta supergroupként is jellemezhető, alapítói konzervatóriumot és Zeneakadémiát végzett művészek, akik sok más formációban is zenéltek, zenélnek.

Egy éve, 2018 decemberében jelent meg első albumuk a Két karodban, melynek anyagát felerészt népdalfeldolgozások, másik felében pedig Radnóti Miklós, Nagy László, és Szabó Lőrinc-versek megzenésítései alkotják.

Az albumot megelőzte néhány single is, melyek közül az egyik, a „De szeretnék” a 10 legjobb József Attila feldolgozás közé is bekerült 2017-ben. A dal énekesi posztját egyébként Veni jegyzi, akivel a zenekar előszeretettel dolgozik együtt, sok más vendégzenész, énekes barátjuk mellett, mint pl. Boggie, akivel a „Virágom” (Tavaszi szél), vagy az „Által mennék én a Tiszán” feldolgozása is hallható.
De Jéger Doca (Margo) vagy Veres Ida hangja is elvarázsol néhány dalban. És még sorolhatnám… (bocs’ azoktól, akiket kihagyok)
Koncertjeiken nagyzenekari felállásban 8 fővel, vagy akusztikus esteken kvartettként lépnek fel Farkas Kriszti “Volkova” (Muzsik és VolkovaNapfonat) szólóéneklésével.

Ő, Kriszti az énekesnője és főszereplője a legújabb klipjüknek is, mely tegnap előtt debütált, és nem titkoltan a most negyvenéves Másfélmillió lépés Magyarországon című legendás országjáró tévésorozat előtt tiszteleg vele a banda.
A dal jól felismerhetően a tiltott szerelemről szól, és a zenekar belecsempészte József Attila Tedd a kezed című versének néhány sorát is.
A klip másik szereplője, Ölveti Matyi a Folkfonics egyik alapítója, akit nem mellesleg a Szabó Balázs Bandája és/vagy az Accord Quartet csellistájaként is ismerhetsz.

KATT!

______________________________________________________
Ha szeretnéd, hogy a te zenekarod is nap bandája legyen, első lépésként tedd térképre!
Csatlakozni itt lehet: bandmap.hu/intro
Ha csak ránéznél: bandmap.hu/beta

Vélemény, hozzászólás?